Interim Management Resourcing
 

A menedzser, aki azért jön, hogy elmenjen

Az interim menedzserek a mai kor „munkavállaló nomádjai”, többségük egyáltalán nem tudná már hagyományos munkavállalóként, fix állásban elképzelni az életét. Az állandóan változó izgalmas projektek ugyanis függőséget okoznak. De mi egy interim menedzser feladata?

„Keresünk! Kiváló elméleti és gyakorlati képességekkel rendelkező személyt keresünk a gazdaság, pszichológia és terápia területén. Rendelkezzen mind elemző, mind megvalósítási képességekkel és feleljen meg szükség szerint a szellemeknek és démonoknak is. Már belépéskor magától értetődően kiemelkedő elvárásokat támasztunk. A szerződés időtartama korlátozott, de bármikor rövidíthető.”

Néhány évvel ezelőtt Angliában ez a hirdetés jelent meg egy interim menedzser keresésére.

Európában több mint 35 éve, Magyarországon közel 15 éve indult el ez az új szakma és menedzsment megoldás. Elterjedése, elfogadottsága egyrészt izgalmas lehetőségeket nyújt, ugyanakkor sok kérdés és óvatos tapogatózás is felmerül, úgy a vállalatok, mint a menedzserek részéről.

Az interim menedzser alkalmazása olyan, mint révészt felvenni a hajóra. A kapitány és a legénység a fedélzeten marad és a révész speciális tudása révén segít a csapatnak, majd elhagyja a fedélzetet. A siker és az érdem már a csapatnál marad.

Azért jön, hogy elmenjen

– ezzel a feltétellel kezdődik általában az interim menedzsment mandátum. Tehát kezdettől fogva tisztázott az üzleti kapcsolat a kérdéses vállalat és a szolgáltatást nyújtó között.

Az interim menedzserek általában átfogóan széleskörű tapasztalatokkal rendelkeznek és olyan életkorban vannak, amelyben személyes igényük a szakmai irányváltás. Rendszerint anyagilag és mentálisan függetlenek – nincs több törlesztőrészlet, a gyerekek már a maguk útját járják és a nyugdíjas éveikről is gondoskodtak már –, komoly vezetői pozíciót és elismerést értek el, de még új kihívásokat keresnek. Az esetek nagy többségében az interim menedzserek alacsonyabb pozícióba kerülnek, mint amit azt megelőzően már elértek, ám ez semmiféle problémát nem jelent számukra. Angol szakértők ezt úgy jellemzik, hogy: „overkill by overskill”.

Az interim menedzser „prototípusai”

  • vezetők, akik magas pozíciót értek el karrierjük során, többnyire szakmai fordulópont révén új irányt keresnek és az interim menedzsmentben látják a szakmai tovább fejlődésre alkalmas megoldást
  • menedzserek, akik különleges életstílusra vágynak, amelyben az autonómia összeköthető az izgalmas kérdésfeltevések és projektek megtalálásának szabadságával
  • „ejtőernyősök”, akik egy cégtől végkielégítéssel távoztak és most megfelelő feladatokat keresnek maguknak
  • specialisták, akik olyan magas szinten dolgoznak, hogy egy cég képtelen megfizetni a know-how-jukat
  • független tanácsadók, akiknek szolgáltatásai között az interim menedzsment is szerepel
  • nyugdíjasok, akik ismét aktívvá szeretnének válni.

Az interim menedzsment nem két állás közötti időszak kitöltésére szolgáló foglalkozás, „in between two jobs”. Egy nemzetközi felmérés szerint a megkérdezettek kb. 30 százaléka dönt tudatosan az önállóság és a függetlenség mellett, 34 százalék egy elbocsátást vagy leépítést követően választotta ezt az utat, míg 30 százaléknak egyéb indokai voltak. A mindig változó munkaadó, az új és izgalmas projektek olyan „függőséget” okoznak, hogy az interim menedzserek mindössze 10-20 százaléka tudná újra munkavállalóként egy fix állásban elképzelni az életét.

A többség lelkesedik ezért a foglalkozásért; ők a mai kor „munkavállaló nomádjai”.Dr. Tóth Tamás, ügyvezető partner, Interim Management Resourcing Kft.